7. Állatolimpia 1. nap(foci) jav

A nap fénye már finoman átszűrődött az eperbokor
levelei között, és lágyan cirógatta a három barát
arcocskáját. Nagy nyújtózkodások és nyöszörgések
közepette a három barát ébredezni kezdett. Ahogy
szemüket kinyitották, de még csak úgy résnyire,
mert a nap már igencsak erősen világított.
Kormi egy nagy mosakodásba kezdett, hogy
valamelyest észhez térjen.
Villus előrenyújtotta két első lábát, majd
mellkasát a hold felé szorítva, jóízűt nyújtózkodott
halk nyöszörgés kíséretében. Szinte minden
porcikája megroppant, de még a nyelvecskéjét is
kidugta jó hosszan, majd az ég felé kunkorította,
mintha a napot szeretné megnyalni. Majd a
nyújtózást befejezve alaposan megrázta bundáját,
hogy a port alaposan kirázza belőle.
Cin-cin nagy hirtelen felugrott, és a torna helyett
futott egy kört az eperbokor körül. Ahogy
visszaérkezett a futásból, már messziről kiabált:
– Nézzétek, nézzétek! Micsoda hatalmas eprek
vannak a bokron!
Villus és Kormi feltekintettek a bokorra, és
csodálkozva látták az igencsak méretes epreket.

– De kár, hogy ilyen magasan vannak! Pedig jó
lenne reggelire! – mondta Villus.
De Cin-cinnek támadt egy ötlete.
– Tudjátok mit? Kormi ugorjon Villus hátára, én
meg Kormi nyakába mászok, és így talán elérjük az
alsó epret. Én majd elrágom a szárát, az lepottyan,
mi pedig megesszük, jó?
Így is tettek, Villus hátán Kormi, Kormi hátán Cincin.
Ezzel a módszerrel pontosan az eper szárához
ért Cin-cin. Veszettül elkezdte a rágást, körbekörbe,
hiszen ő abban kitűnő. Na de amikor Cin-cin
elrágta az eper szárát, egy valamire nem gondoltak,
az eper elkezdett zuhanni, még ez sem volt baj, de
amikor Kormi és Villus fejecskéjére esett, hát az volt
ám a mulatságos!
Mert Villus és Kormi tiszta epres lett, csak úgy
csurgott róluk a finom eper leve. Cin-cin a hasát
fogta a nevetéstől, mert ő az eperrel érkezett a hold
felszínére, s neki semmi baja nem lett. Hát ezen a
kis baleseten úgy nevettek, hogy a holdon
hemperegtek, majd jól elfáradtak a sok nevetésben.
Ezután Kormi ismét mosakodásba kezdett, Villus
pedig megrázta bundácskáját, és nekiestek a
reggelinek.
2

– Hát ez aztán hangulatos reggeli volt! –
állapította meg Kormi, s kicsit óvatosan fenéken
billentette Cin-cint, csak úgy barátian.
De Cin-cinnek még ez a fenéken billentés is jól
esett, hiszen egy nagyon jó barátja tette. Nagy
kacagások és nevetgélések közepette indultak
útnak. Már régóta mendegéltek, mikor Villus
megtorpant, s így szólt a többiekhez:
– Nagy hangzavart hallok a távolból, és sokféle
szagot érzek.
– Remélem, étel illatát is érzed, mert már
igencsak megéheztem – mondta Cin-cin.
– Cin-cin, Cin-cin, te mindig csak a hasadra
gondolsz! – szólt Kormi egy kicsit fegyelmező
hangon.
– Én? Nem is! – mondta Cin-cin – De ha már étel
van a közelünkben, miért ne együnk?
– Hát azért, mert olyan kövér leszel, mint
Szöszmösz, a kiskutya! Ugye emlékszel rá? Ő sem
akart kövér lenni, de mindig evett, még akkor is,
amikor már nem is volt éhes. Csak úgy nassolgatott,
és még nem is mozgott eleget. Na, nézzük honnét
ez a nagy lárma – szólt Villus –, mert ez a zsibongás
az iskolára emlékeztet, ott a gyerekek akkora zajt
3

csaptak, és úgy kiabáltak, hogy én majdnem
megsüketültem.
Hát amint közelebb értek, egy hatalmas tábla
állta útjukat, s valami írás volt rajta.
– Villus majd elolvassa az írást, hiszen ő járt
iskolába – mondta Kormi.
Villus neki is látott az olvasásnak:
– O, Lö, I, Mö, Pö, I, A, tehát ide az van írva, hogy
O-LIM-PI-A.
– Az meg mi? – kérdezte Kormi.
– Az olimpiát különböző sportversenyekből
állítják össze, és megmérik a résztvevők fizikai
teljesítményét és ügyességét, mint például a futás,
magasugrás, távolugrás, úszás, birkózás, bokszolás,
meg ilyenek – mondta Villus.
– Nahát! – mondta Cin-cin – Akkor jelentkezzünk
mi is a versenyekre, én nagyon gyorsan tudok futni,
meg rágni. Meg ti is gyorsan tudtok futni.
Egy másik táblára ez volt írva: „Belépő, egy
aranypikkely. A fizetőeszközt mindenki átveheti a
kristálytó standjánál.” Meg, hogy: „Nevezés itt. A
résztvevő versenyzőknek nem kell belépőt fizetni.”
4

– Nevezzünk be mi is – mondta Kormi –, itt van az
épület, ahol nevezni lehet. De nicsak, ki ül az
ablaknál, hát Bagi, a bagoly!
– Szerbusz, Bagi, hát te mit csinálsz itt? –
kérdezte Villus.
– Hát én vagyok az olimpiai biztos, nálam lehet
nevezni a versenyszámokra.
Erre kitépett egy nagy szárnytollat a szárnyából,
belemártotta a tintahal szájába, és azt kérdezte:
– Milyen számban szeretnétek indulni, és mi a
nevetek?
Villus azonnal válaszolt, hogy a futásban mind a
hárman. Bagi gyöngybetűkkel jegyzete. Futás: Villus,
a kutya, Kormi, a cica, Cin-cin, a kisegér.
– Ezen kívül szeretnétek más számban is
kipróbálni magatokat? – kérdezte Bagi.
– Igen-igen! – kiabált Cin-cin – Rágóverseny van?
– Igen – válaszolt szinte már hivatalosan Bagi.
– Akkor én jelentke…, nem, nevezek a
rágóversenyre! – rikkantott Cin-cin.
Bagi ismét komótosan jegyzetelt. Rágóverseny:
Cin-cin, az egér.
– Én még magasugrásra szeretnék jelentkezni–
szólt Kormi.
5

Magasugrás: Kormi a cica.
– Még valaki?
– Én még szeretnék labdakergetésre is nevezni –
mondta Villus.
Labdakergetés: Villus a kutya.
– Hát, kedves barátaim, most, hogy a hivatalom
véget ért, már üdvözöllek benneteket, mint
barátaimat – mondta Bagi, majd kibújt a kuckójából,
és átölelte barátait, Villust, Kormit, és Cin-cint.
– Eddig nem tehettem, mert hivatalos ügyekben
jártam el, és ott nincs barátság. Én nagyon örülök,
hogy ennyi mindenre beneveztetek, és nagyon
fogok nektek drukkolni. Az első verseny a
Labdakergetés lesz.
Villusnak felcsillant a szeme, hogy ő kezdheti a
versenyt.
– A verseny díjai: az első hely egy darab nagy
Samu aranypikkely, a második hely: egy darab
közepes Samu aranypikkely, a harmadik hely: egy
darab kicsi Samu aranypikkel – mondta el
akkurátusan Bagi.
– A Samu aranypikkely az a Samu, aki a Kristálytóban
lakik? – kérdezte Kormi.
6

– Igen – válaszolt Bagi –, az olimpia fővédnöke és
támogatója a kristály-tavi sportegyesület, és Samu a
legöregebb aranyhal – mondta Bagi.
– Jaj, de jó, hiszen én jól ismerem Samut! –
rikkantotta Kormi.
Erre Bagi nagyot nézett. Hát, hogy ismerheti egy
szárazföldi állat a víz alatt élő Samut, az aranyhalat?
– Majd egyszer elmesélem – mondta Kormi –, de
most menjünk, és drukkoljunk Villusnak.
– A játék szabályai – mondta a játékvezető – a
következő: Mindenki kap maga mellé egy párt. Az
ellenfél is két főből ál. Itt egy labda, amit a kapukba
kell eljuttatni. Minden kapuba juttatás után
középről kell kezdeni. Érthető voltam? – kérdezte a
játékvezető, aki nem volt más, mint Árgus, a Sas,
kinek szeme minden kis szabálytalanságot
észrevesz. – Hát akkor kezdődjön a sorsolás!
Villus lépett az urnához, és húzott egy nevet.
– Szöszmösz! – kiáltotta boldogan Villus –
Barátom, gyere ide hadd öleljelek meg! Milyen jól
nézel ki, szépen lefogytál.
Most kisorsoljuk az ellenfeleket – mondta a
játékvezető.
7

Az urnához lépett Döme, a medvebocs. Lassan
belenyúlt az urnába, és kihúzott egy nevet.
– Diló, a kiselefánt! – brummogott nagyot Döme
örömében.
– Ez ám az ütős csapat – sikítozott Diló, az
elefánt, és vad tülkölésbe kezdett.
A nagy örömködésnek Árgus, a sas vetett véget.
– Kérem az ellenfeleket két perces taktikai
megbeszélésre. Majd a kezdőkörbe való érkezés
után sípszóra indul a mérkőzés. Ugye mindenki
megértett mindent? – s ezzel a játékvezető
felemelkedett a játéktér fölé, csőrébe vette sípját,
és várta a két perc leteltét, melyet a városi
toronyórán ellenőrzött.
Villus így okoskodott:
– Te majd előreszaladsz a kapuhoz, én odarúgom
a labdát, te pedig befejeled a kapuba.
– De olyan nagyok az ellenfeleink, hogy már most
is félek tőlük! – mondta Szöszmösz.
– Nem kell tőlük félni, hiszen ez a mi előnyünk,
elszaladunk a lábuk között, s mire megfordulnak,
már a kapujukban lesz a labda. Na, gyerünk – szólt
Villus –, mert kezdődik az első tizenöt perc.
8

A kezdőkörbe állt Villus, mellette Szöszmösz
reszketett a hatalmas ellenfelek láttán. De még attól
hogy megijedt, amikor az elefántcsalád vad
tülkölésbe kezdett, és bíztatták a picinyüket, Dilót. A
tülkölés már szinte fülsiketítő zajjá lett, de akkor
következett a medvecsalád hangos, ütemes
dobogása. Az első sorban Cin-cin és Kormi halk
bíztatásba kezdett:
– Hajrá Villus, hajrá Szöszmösz!
Majd Bagi is rákezdett:
– Hu-hu-hú-hurrá fiúk, mi vagyunk a jobbak!
A mérkőzést a helyi rádió is közvetítette, a
kommentátorállásban a híres papagájpáros, Csivit
és Csevej ült.
– Tisztelt hölgyek és urak, az évszázad mérkőzése
pillanatokon belül elkezdődik. A feszültséget szinte
már csipkedni, illetve harapni lehet – csivitelték a
közvetítők. – Az összeállítás a következő: jobb
oldalon Villus, a kiskutya és Szöszmösz, aki szintén
kiskutya. Az ellenfelük a méltán híres Diló, az
elefánt és Döme, a medvebocs. Igen, kedves nézők,
igen, hisz önök is látják, ez a mérkőzés a gigászok és
a vesztesek harca.
9

– Ezt hogy értette a közvetítő? – kérdezte
Szöszmösz.
– Úgy, hogy mi vagyunk a gigászok – mondta
kicsit füllentve Villus.
Egyszer csak megszólalt a síp. Villus azonnal
rávetette magát a labdára, s már passzolta is
Szöszmösznek, néha hátranézegetve szaladt a
labdával a kapu felé, és rettegve vette tudomásul,
hogy Diló rohan utána, de akkor ő messziről a kaput
célba vette, s lőtt. A szíve szinte majd kiugrott a
helyéből, hogy nehogy célt tévesszen a labda. De
nem hibázott, egy hatalmas gólt rúgott. Az
elefántok és a medvék fújoltak, de a két barátot ez
egy cseppet sem zavarta, hiszen ők a gigászok.
Műsorközlő bemondta az eredményt:
– Gigászok – Vesztesek: 0 – 1.
– Hogy mit mondott? – kérdezte Szöszmösz –
Hiszen mi rúgtuk a gólt.
– Oda se neki – mondta Villus –, csak csináld,
amit megbeszéltünk.
Középkezdés. Sípszó harsant felettük, és már
rohantak is a lasztira, melyet Villus a birtokába vett
egy szemvillanás alatt.
10

– Passzolj, passzolj – kiabált Szöszmösz, s a labda,
mintha zsinóron húzták volna, Szöszmösz elé
pattant, majd Szöszmösz fejjel a kapuba küldte.
Szöszmösz hatalmas ugrándozásba kezdett, Villust
ölelgette, s nagyokat hemperegtek. De a
játékvezető véget vetett az örömködésnek, és a
kezdőkörbe parancsolta a játékosokat.
– Szöszmösz, most én futok előre, hogy
megzavarodjanak az ellenfeleink, és te passzolsz
nekem!
– A játékosok feszülten várják a sípszót, szinte
olyan feszült a légkör, hogy gitározni lehet rajta –
mondta a két kommentátor, Csevej és Csivit. – De
micsoda meglepetés, kérem szépen, úgy látszik, ezt
a játékot nem csak lábbal lehet játszani, hanem
ésszel is! S láthatjuk az eredményt, hiszen a
vesztesnek hitt csapat vezet! Igen hölgyek és urak,
úgy látszik, meglepetés van készülőben.
Az első sorokban Kormi és Cincin már-már
önkívületi állapotban drukkoltak Villusnak és
Szöszmösznek.
– Hu-hu-hu, hajrá fiúk! – mondta Bagi, s nagy
lendülettel csapkodta össze szárnyait.
11

Belehasított a sípszó a levegőbe, és Szöszmösz
rávetette magát a labdára, majd csinált egy cselt, és
a hatalmas elefánt, Diló, nagyot esve tökéletes
színészi alakítással kiabálni kezdte, hogy őt felrúgta
Szöszmösz. De a játékvezető tökéletesen látott
mindent, hiszen épp ott volt felettük, így továbbot
intett hatalmas szárnyával.
A labda már Villus előtt pattogott, aki készült a
nagy rúgásra, ám ekkor Döme a medvebocs a lábára
lépett, és akkorát esett, hogy csak úgy nyekkent.
Villus fájdalmas vonyítással a holdra rogyott. Ekkor
a játékvezető befújta a szabadrúgást.
A nézőtéren elszabadult a pokol, a medvék
mérgesen üvöltözték, hogy fúj bíró, az elefántok
meg azt, hogy szemüveget a bírónak, meg azt, hogy
vak sas. Erre Árgus, a sas egy figyelmeztető kört írt
le a nézőtér felett, és ott azonnal csend is lett. Csak
Kormi, Cin-cin és Bagi hangját lehetett hallani. De
ezek után, már ők sem mertek még csak
megnyikkanni sem.
A játékvezető jelt adott a szabadrúgás
elvégzéséhez. Villus felnézett, s látta, hogy az
ellenfeleik mind a ketten a kapuban állnak. Minden
erejét beletette a nekifutásba, majd a lövésbe.
12

Villus okosan a két védő, Döme és Diló feje közé
rúgta a labdát. Hatalmas gólt rúgott az ellenfél
kapujába, a két védő pedig úgy összefejelt, hogy
elájultak. A nézőtér elcsendesedett, csak Villus és
Szöszmösz örömcsaholását lehetett hallani, na meg
a kommentátorállásból Csivit és Csevej hangját,
mint azt kiáltják:
– Igen, hölgyek és urak, úgy látszik, a vesztesek
dűlőre akarják vinni a meccset. Már nem is ők a
vesztesek, hanem már tényleg ők a gigászok.
Ezzel hatalmas közutálatot vívtak ki a nézőtéren
az elefántok és a medvék körében. Nem is lehetett
tudni, mi lesz, hiszen a klasszisnak hitt csapat tagjai
még a kapujukban hevertek eszméletlen állapotban.
Árgus leszállt a pályára, megnézte a sérülteket,
majd jelt adott a mentőknek, hogy vigyék őket
kórházba, mert még mindig nem tértek magukhoz.
Erre két hatalmas víziló egy nagy hordágyat cipelve
berohant a pályára, s mindkét szerencsétlenül járt
játékost a kórházba szállították.
Árgus ekkor lefújta a játékot, és kihirdette a
győzteseket, Villust és Szöszmöszt. Ők lettek az idei
év első nagy Samu aranypikkely díjasai. Nagy volt az
öröm a pálya szélén, hiszen Kormi és Cin-cin is
13

erohant a pályára, hogy gratuláljanak a
Győzteseknek, Villusnak és Szöszmösznek, akik
eredményhirdetésnél büszkén álltak a dobogó
legtetején, s vették át a nagy Samu aranypikkelyt.
Árgus a sas odalépett a két győzteshez s így szólt:
– Ezt a játékot így, tisztességesen is lehet játszani,
gratulálok!
Utána összeölelkeztek mind a jóbarátok, Villus,
Kormi, Cin-cin, Bagi és Szöszmösz. Nagy kört alkotva
ugrándoztak örömükben, amíg el nem fáradtak. De
már mentek is a szállásukra, hogy a következő napra
jól kipihenjék magukat. Amikor odaértek a
szálláshelyre, összebújtak a hatalmas ágyon, és
akkorát aludtak, mint ide Lacháza. Csendes kis
szuszogásuk jelezte, hogy nagyon készülnek a
holnapra.
14