Sikeres szereplők Egyszálének Gróf úr tálalva van!

Négylábú barátaink
a sportban
Budinszky Barbara, Overdose munkalovasa a lovat itatja az alagi lovasközpontban
Lóra termett nemzet a magyar, hangoztatjuk
szívesen a történelmi gyökerekre utaló
közhely-megállapítást, amiről rögtön
kijelenthető, hogy igaz talán a múltra, de
igencsak távol áll napjaink valóságától.
Legalábbis, ami a lovassportokat illeti.
S még mielőtt Kincsem vagy Overdose hívei
magasra emelnék tiltakozó hangjukat,
tegyünk egy rövid sétát az etimológia
világába, tisztázandó, hogy nem csupán
nyelvészeti kérdés, ha különbséget teszünk
lóverseny és lovasverseny között…
Sporttevékenység mindkettő, ám míg a lóverseny célja a ló teljesítményének
kipróbálása, addig a lovasverseny azt teszi mérlegre, hogy
az ember és az állat miként képes egymáshoz szokni, együttműködni
egy adott (sport)cél érdekében.
Így aztán a lóverseny abból a a mindennapi, nagyon is praktikus
igényből fejlődött ki, hogy az ember tesztelni akarta, az egyes
fajták közül melyik ló lesz leginkább gyors és kitartó a hadi és közlekedési
feladatok ellátására. A lovas népek harcmodorának egyik
titka lovaik gyorsaságában rejlett. Emellett bizonyítani is akarták
lovaik kiválóságát, ezért már ősidőktől fogva rendeztek lófuttatásokat
és kocsiversenyeket a tenyészállatok kipróbálására, s ezekből
a „vizsgákból” alakult ki aztán a közönség szórakoztatására a galopp-,
majd később az ügetőverseny. A pályákon elért eredmények alapján
választják ki azokat az egyedeket, kiknek tulajdonságait érdemes
továbbörökíteni. Hazánkban gróf Széchenyi István és báró Wesselényi
Miklós honosította meg az Angliából importált lóversenyzést.
A galoppversenyekben a lovak vágtában futnak a cél felé, nyergükben
a zsoké irányításával. Az ügetőn könnyű versenykocsiban, sulkyben
ül a hajtó, s a gyorsaságra biztatás mellett a ló futásmódjának
megtartása is feladata.
24