und „mden” in chilenischen ewässern (1925–1927)

Nobert Spannenberger
Mindez azonban végeredményben egy komplex folyamatra vezethető vissza:
Mivel a 18. század végi, a mezőgazdaságban bekövetkezett változások eredményeképp
a termelők részéről új stratégiák kidolgozása lett a siker kulcsa, ebben
a jelek szerint a magyar etnikum nem volt képes vagy nem volt hajlandó paradigmaváltásra.
A gazdasági expanzió helyett a birtokmegőrzésre összpontosított,
amit elsősorban a születésszabályozással irányított. Tehát a lakosság stagnált,
hisz az esetleges túlszaporodást a környék falvaiba, illetve a tengerentúlra kikényszerített
elvándorlással kompenzált a faluközösség. Az expanzió helyetti
birtokkonzerválás pedig negatívan hatott a termelés hatékonyságára és nem segítette
innovatív eszközök bevezetését. A gazdasági lemaradás végül kihatott a
szellemi–spirituális infrastruktúrára, vagyis annak leépüléséhez vezetett. 38
Hidas komplex etnikai és felekezeti strukturája azonban még egy szempontra
felhívja a figyelmet: Mivel a felekezeti szempont a 18. századi telepítések vizsgálatánál
kizárólag mint konfliktusforrás szerepelt, fel sem merült annak vizsgálata,
hogy játszik-e valamiféle szerepet a felekezet a demográfia alakulásában. Vagyis
hogyan reagáltak különböző felekezeti csoportok ugyanarra a szocio–ökonómiai
kihívásra? Hidas egy érdekes példa a lutheránusok szívós megkapaszkodására
egy etnikailag és felekezetileg heterogén közegben, de nem szinguláris jelenség.
A hőgyészi Mercy-, később Apponyi-uradalomban az evangélikus németség a 18.
század utolsó harmadában már nagyszámú rajokat tudott kibocsátani a szomszédos
Eszterházyak dombóvári uradalmába, amikor ott szükség volt zsellér
munkaerőre. A kutatás azt sem tisztázta, hogy milyen kihatással volt a Mária
Terézia-féle úrbéri rendezés a különböző etnikai és felkezeti csoportokra, már
amennyiben ilyenfajta tipologizálás egyáltalán lehetséges, illetve magyaráztot ad
e komplex folyamatokra.
Braun Róbert erre a felekezeti szempontra is felhívta a figyelmet, ami azonban
a vita során teljesen eltörpült: Amikor Fülep és Illyés az „őshonos magyarság”
pusztulásáról beszélt, kizárólag a református magyarokat értette és a református
egyház által készített statisztikai adataira hivatkozott. 39 Vagyis a probléma valójában
egy immanens magyar–református probléma volt, hisz a magyarok száma a
hivatalos statisztika szerint összességében nőtt. Ezt a problémakört azonban Fülep
gondosan kerülte, mert számára is nyilvánvaló volt érveinek ellentmondása.
Lelkészként Zengővárkonyban nem volt különösen népszerű, az emberek tartottak
kompromisszumokat nem ismerő hajthatatlanságától, önfejűségétől és öntörvényűségétől.
S itt egy további probléma merül fel, melyet a vita során senki nem
tett szóvá: Fülep a lelkészeknek, illetve az értelmiségieknek követelte azt a jogot,
38 KOVÁCS 1934.
39 BRAUN 1933.
�
98
�