und „mden” in chilenischen ewässern (1925–1927)

Nobert Spannenberger
vármegye lakosságának nem 11,6 százalékát, hanem „csak” 10,7 százalékát tették
ki a reformátusok. De még itt is komoly szerepet játszott az elvándorlás, mert
míg Baranya 1066 reformátust „vesztett”, Pécs város 1920 és 1930 között 1530
reformátust nyert. Budapesten a bevándorlás folytán a reformátusok aránya 20,3,
míg a katolikusoké csak 8,2 százalékkal nőtt. 16
Braunnak ismert volt a reformátusok hagyományosan alacsony szaporulata,
de rámutatott arra, hogy a zsidók száma is országosan 6,15 százalékkal esett viszsza,
mert „a születések mesterséges szabályozásának ismerete a lakóság vagyonosabb
és intelligensebb részében terjed gyorsabban”. De a tények cáfolatán
kívül rátapintott a probléma lényegére is. Kijelentette: „ Illyés Gyula cikkét különösen
károsnak tartom azért, mert mérsékelt, urbánus hangjánál és irodalmi
színvonalánál fogva nagyon alkalmas arra, hogy hangulatot teremtsen a falusi
német lakósság ellen, amely gazdasági erényeinél fogva még sokáig fog követendő
például szolgálni a magyar mezőgazdasági népességnek.” 17 Braun a Nyugat
vitasorozatát „bizonyos magyar középosztálybeli körök” újabban a magyarországi
németekkel szembeni „növekvő türelmetlenségének tüneteként” aposztrofálta,
tehát egy alapjaiban megkomponált afférnak. 18 Ennek egyik jele volt Braun szerint,
hogy még Babits is úgy cikkezett a Nyugatban, hogy a magyar kormányok
politikája a magyarországi németekkel szemben „logikátlanul kényeztető” volt és
az még ma is. 19 Braun „teljes képtelenségnek” nevezte azt a tézist, hogy a magyarság
kipusztul és azt hangúlyozta, hogy a németség az asszimiláció folytán egyre
inkább tért veszít a magyarsággal szemben. 20
Annak Illyés is tudatában volt, hogy hatásos eszmefuttatásai a számszerű
adatokkal szemben nem állják meg helyüket, s óvatos lavírozásba kezdett.
Hangnemében még a megcáfolhatalan közéleti tekintély imperatívuszában védte
igazát, de azt is hangsúlyozta, hogy „se felkészültségem, se érkezésem” ebben a
kérdésben állást foglalni és ő kizárólag a „dunántúli földmívelő magyar őslakosságról”
írt. A felelősséget részben Fülepre hárította azzal, hogy a „kérdés legalaposabb
ismerőjének” deklarálta, akitől az adatok és gyakorlatilag az alapgondolat
is származott, s aki kauzális összefüggést teremtett a pusztuló-egykéző magyarság
és a terjeszkedő németség között. 21
16 Uo. 2.
17 Uo. 3.
18 BRAUN 1993b, 255. Csécsy Imre találóan „parlagi germanophobiának” nevezte, ami „ma a
sváb paraszt ellen folyik”. CSÉCSY 1934, 234.
19 BRAUN 1993b, 255.
20 Uo. 256.
21 ILLYÉS 1933b, 73–74; ILLYÉS 1933c, 5. „ Ez a rész [… a] Dunántúlt magával ragadja, átrántja
a németség egyre türlemetlenebbül csapdosó tengerébe. Mi lesz akkor Magyarországgal?
�
92
�