und „mden” in chilenischen ewässern (1925–1927)

Gőzsy Zoltán
A bábák tekintetében is differenciálódást láthatunk. Mindvégig két bába tevékenykedett
a városban, az etnikailag adottságok mentén megosztva, az egyik
német, a másik horvát vagy magyar származású volt.
A németség az 1710-es évek elejéig megerősítette pozícióit, amelyeket a
kamarai igazgatás idején tovább tudott stabilizálni. A századelőre kialakult és
megerősödött helyi elit hatással volt a későbbi folyamatokra, befolyással bírt a
beköltözöttek tevékenységére. Ennek köszönhetően érdekes tendenciákat tapasztalhatunk
az elköltözésekben. Az 1720-as évek után betelepült német kézművesek
körében például gyakrabban fordult elő az elvándorlás, jobb lehetőségek reményében
Pécsre költöztek, és ott folytatták ipari foglalkozásukat, 28 vagy a környékbeli,
német településre, elsősorban Szulokra távoztak. 29 Ennek többek között az
volt az oka, hogy a már kialakult kézműves, kereskedő vállalkozásokkal kevéssé
tudtak az újak konkurálni.
A németség viszonyai a 18. század második felében,
illetve az 1780–1790-es években, Festetics Lajos birtokossága idején
Szigetvárt a Magyar Kamara 1749-ben értékesítette, 50.000 rajnai forintért báró
Neffczern Jakab tulajdonába került, 1761-ben Szily Ádám vásárolta meg, tőle pedig
Festetics Lajos 1769-ben. Míg a kamarai időkben viszonylagos szabadságuk volt a
város lakóinak a közigazgatásban és a gazdasági életben, és hosszútávon kalkulálható
viszonyokkal rendelkeztek, addig a század második felében változások történtek,
leginkább 1769 után, Festetics Lajos kedvezőtlen hozzáállása következtében.
Festeticcsel tetőződtek a szigetváriak úrbéres konfliktusai, amelyek közül
csupán egy ellentétre hívnám fel a figyelmet. A városba való beköltözésben
mutatkozó viszonylagos mobilitást és a magisztrátus ez irányú szabadságát a birtokos
az 1780-as évek második felétől önkényesen befolyásolta és redukálta, 1790
után pedig már majdnem a teljes negációt képviselte. Leginkább a kézművesek
konkurálását akarta elkerülni, ha egy–egy foglalkozásnak már élt képviselője a
városban, csak ritkán engedett be újabbat.
E lépéseivel igencsak meghatározta és visszavetette a piaci viszonyokat mind
az ingatlanok, mind a kézműves termelés terén. Jól tükrözi a helyzetet Matthias
Lortz pécsi német polgár esete, aki Szigetvárra kívánt költözni. Festetics azonban
egyértelműen és durván elutasította, arra hivatkozva, hogy már éppen elég
„sváb” lakik Szigetváron, oda többet be nem enged („Pécsen maradj! ”). A forrás
alapján úgy tűnhet, hogy Festetics a nemzetisége miatt és morális szempontból
28 SZITA 1993, 27.
29 SML, V. 78. Conscriptio, 1729.
�
42
�