und „mden” in chilenischen ewässern (1925–1927)

Szarka László
A koalíciós kormányzat idején felerősödtek azok a tendenciák, amelyek az
1868. évi XLIV. számú nemzetiségi törvény visszavonását, érvénytelenítését
szorgalmazták, mondván, az egyre erőteljesebb politikai célokat megfogalmazó
román, szlovák, szerb mozgalmakkal szemben hiba volna a kiegyezés korabeli
toleráns nemzetiségpolitikai alapelveket érvényesíteni. Az egyre gyakoribb és
súlyosabb nemzetiségpolitikai konfliktusok és következményeik – a szociális,
vallási, nyelvi, választójogi színezetű helyi összetűzések, incidensek, mint például
a tragikus élesdi vagy a csernovai eset –, valamint a magyar kormányzati
nemzetiségpolitika egyre általánosabb negatív nemzetközi megítélése, például az
addig jórészt a magyar törekvésekkel rokonszenvező angol, francia sajtó Magyarországgal
szembeni fellépései jelezték a nemzetiségi politika fenyegető zsákutcáját.
26
Bizonyíthatóan ekkor erősödött fel a magyarországi nemzetiségi politikával
szembeni kritikai hang a nemzetközi diplomáciában, amit jól jelez, hogy még a
szövetséges Németország budapesti és brassói konzuljai is epés megjegyzésekkel
kommentálták a Lex Apponyi körül kialakult nemzetiségi vitákat. A brit diplomácia
pedig – Seton Watson és Wickham Steed hiperkritikus elemzéseitől nem
teljesen függetlenül – ekkor számolt le azzal az eleve harmatos kísérlettel, hogy
Németország ellenében a magyar függetlenségi törekvések támogatásával próbáljon
új közép–európai pozíciókat kiépíteni. Helyette a Foreing Office vezetői és
a brit politikai közvélemény szemében a súlyosbodó magyarországi nemzetiségi
konfliktusok vezettek el oda, hogy az 1848-as Magyarország angliai presztízse
hosszú időre elveszett. 27
A nemzetiségi nyelvi, oktatási, kulturális jogok terén megjelenő restrikció
a nemzetiségi jogok kezelésében tehát egyre inkább uralkodó gyakorlattá vált.
Bánffy Dezső szélsőségekre hajló 1895–1899 közötti kormányának gyakorlatát
Széll Kálmán 1899–1903 közötti kormánya, illetve Khuen–Héderváry Károly és
Tisza István első kabinetjei próbálták normális mederbe terelni. Hasonlóképpen az
1906–1909 közötti Wekerle-féle koalíciós kormány nemzetiségpolitikai vesszőfutásának
emlékét Lukács László miniszterelnöksége, valamint Khuen–Héderváry
és Tisza második kormányai igyekeztek több területen is feledtetni. Az 1910–1917
közötti kormányok – jórészt persze a világháború sokasodó előjeleinek hatására
– engedményeket kilátásba helyező, paktumok megkötésére hajlandóságot mutató
nemzetiségpolitikai magatartást kezdtek tanúsítani, s egyre rendszeresebben
kezdték keresni a kapcsolatokat a nemzetiségi pártok vezető tényezőivel. 28
26 A csernovai eset legújabb elemzését ld. DEMMEL 2009, 187–210.
27 JESZENSZKY 1986, 211–233.
28 SZARKA 1993, 59–77.
�
332
�