und „mden” in chilenischen ewässern (1925–1927)

Asszimiláció és lojalitás
azt eredményezte, hogy még egyik–másik nemzetiségi ipartelepen is nagyobb
számban vettek fel magyar jelentkezőket, mint helybeli nem magyarokat. 11
Fontos sajátossága a szlovák régió birtokviszonyainak, hogy különösen az
északnyugati megyékben 1915-ig, az összes nagybirtoknak közel háromnegyed
részét, a középbirtokoknak pedig több mint a felét a tulajdonosok bérbe adták.
A bérlemények aránya ilyen mértékben sehol máshol nem nőtt meg, az erdélyi és
kelet–magyarországi román többségű megyékben például egyik birtokkategóriában
sem érte el a negyven százalékot. A bérleteknek ez a magas aránya hatott a
földbirtokért folyó „nemzeti” küzdelemre is, hiszen különösen a szlovák régióban
a bérbe adott nagybirtokok többsége zsidó bérlők kezébe jutott. Ez egyrészt az
antiszemita tendenciák felerősödését eredményezte mind a magyarosító vármegyei
hivatalnoki kar, mind pedig a parcellázásra váró potencionális nemzetiségi
vásárlóréteg körében. Nem véletlen, hogy a szlovák nemzeti mozgalom vezető
képviselői közül többen is az asszimilációra elsősorban hajló, abban mintát
mutató zsidóság térnyerésével, illetve a nagy számban elmagyarosodó „renegát”
és „magyaron” szlovák hivatalnokok, középosztálybeliek hatásával próbálták
magyarázni a magyarosodást. 12
A szlovák régiót az országos átlagnál jóval nagyobb mértékben sújtó kivándorlás
demográfiai, szociális és etnikai következményei az országon belüli, alapvetően
déli irányú migráció negatív mérlegével együtt hátráltatták a szlovák nemzeti
társadalom belső integrációját, s úgyszintén a szlovák nemzeti mozgalom
tömeges társadalmi bázisának a kialakulását. A régió ipari üzemeinek száma,
termelési volumene ugyan az országos átlagnál jóval kedvezőbben alakultak, az
ipari üzemekben a szlovák tulajdonosok, de még a munkások száma is mélyen
alulreprezentált volt a szlovák régión belüli etnikai arányokhoz képest. 13
Az 1890–1900 közti időszakban az asszimilációs változások egyre erőteljesebben
a városokban zajlottak. Míg az önálló földművelők esetében a kétnyelvű
nem magyarok aránya az 1880. évi 10,2 százalékról csupán 4,6 százalékkal, a
városlakók körében 27,4-ről 49,1 százalékra emelkedett. Ugyanezek az értékek
egyedül a szlovákok esetében érték el a húsz, illetve a németek esetében a negyven
százalékot. Negyven százalékos volt a nem magyar anyanyelvű munkások
kétnyelvűségének 1910. évi aránya is. Mindez jól érzékeltetheti az iparosodásban
és általában a polgárosodásban rejlő „asszimilációs tartalékok“ nagyságrendjét.
1890-ban az összes magyarországi szlovák lakos 8,6 százaléka lakott városokban,
húsz évvel később ennél alig kevesebb: 8,2 százalékuk. A magyar városlakók
11 NAGY 2003, 280–291.
12 HANÁK 1974, 521–524.
13 HAPÁK 1984, 128–131.
�
325
�