und „mden” in chilenischen ewässern (1925–1927)

Német betelepítések Magyarországra a 17–18. században
manizálásáról és a magyar elem kiirtásáról az „Einrichtungswerk”-ben már csak
azért sem lehetett szó, mert a tervezet a töröktől visszavett újszerzeményi terület
(neoacquistica) benépesítésénél magyar telepesekkel is számolt (valószínűleg a
relatíve túlzsúfolt felvidéki és nyugat–dunántúli vármegyékből), méghozzá úgy,
hogy más etnikumból származó betelepülőkkel együtt a jobbágysorból felszabadulva
ők is szabad alattvalókká váltak volna. 24
Joggal felmerül a kérdés: miért maradt ki a „germanizálás”-ra vonatkozó
nevezetes mondat az „Einrichtungswerk” „Compendium”-ából? A kivonat a
munkálatok befejezése után az uralkodó tájékoztatására készült, mintegy a tervezet
tömör összefoglalásaként. Ha ebben a „germanizálás”-i tétel nem szerepelt,
akkor nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget neki, vagy a „Compendium”ból
idézett részlet tartalmazza a „germanizálás”-i szándék konkrét kifejtését. Az
idézetből ugyanis kitűnik, hogy az ország belső egyensúlya érdekében történő
megnémetesítés – ahogyan Horváth Mihály interpretálja (és nem az Acsády-féle
„elnémetesítés”) – nem öncél a tervezet programjában, hanem eszköz a politikai
és a gazdasági viszonyok mielőbbi konszolidálására. Továbbá, ha az idézett „kein
discrimen nationum” megjegyzésre gondolunk, nyilvánvaló, hogy e programban
a németeken kívül más szomszéd etnikumok (szlovákok, rutének, románok,
szerbek) betelepítése, illetve bevándorlása is helyet kapott. Miként az „Einrichtungswerk”
programja be is teljesült a 18. század folyamán. 25 Végezetül az is
megfontolást érdemel, hogy amíg a magyar főurak hevesen tiltakoztak a nemesi
adómentesség tervezetbeli megsértése ellen, semmiféle észrevételt nem tettek
az ország várható elnémetesítésével kapcsolatban, holott a nemesség korábban
számtalanszor ellenvéleményt nyilvánított a magyar végvárakba hozott idegen,
főleg német katonaság és bizonyos tisztségek németeknek adományozása miatt,
s egyáltalán szembeszállt a „német abszolutizmus”-sal. Az „Einrichtungswerk”
magyarellenességével tehát csínján bánjunk – miként azt már a kérdés kiváló
ismerője, Benczédi László is javasolta –, azt ne túlozzuk el, ne tulajdonítsunk a
kelleténél nagyobb jelentőséget neki, s inkább Horváth Mihály, semmint Acsády
Ignác értékelését tekintsük iránymutatónak e kérdésben. Egy tervezet, amely a
fennállóhoz képest nagyobbrészt előremutató és üdvös újítást tartalmaz, nem lehet
káros egy országra eme valóban problematikus részlete miatt. A kiváló francia
történetíró, Victor Tapié egyébként – sokoldalúan méltatva a mű pozitívumait
és jelentőségét – „egy szerencsétlen mondat”-nak nevezi az idézett helyet. 26 Az
„Einrichtungswerk” „germanizálás”-i tétele körül támadt értelmezési vitát – úgy
gondoljuk – nyugodtan lezárhatjuk azzal, hogy az a 19. századi magyar történet-
24 BENCZÉDI 1987, 156.
25 Uo. 156.
26 Uo. 156–157.
�
29
�