und „mden” in chilenischen ewässern (1925–1927)

Varga J. János
sült a szláv bevándorlástól – bár jóval ellenállóbbnak bizonyult – a Garam menti
bányavárosok német lakossága sem. 9
A szlovákok helyváltoztatása a magyarokéhoz, a szlovénekéhez és a horvátokéhoz
hasonlóan csak a népesség országon belüli kiegyenlítődését jelentette, de
a mozgékony, pásztor életmódot folytató rutének előrenyomulása északkeleten, a
Kárpátokon túlról már új jövevények beköltözését jelezte. Fokozottan érvényes ez
a románokra, akiknek népes csoportjai folyamatosan érkeztek a két vajdaságból
a háborúkban megritkuló mezőségi magyarság helyére. 1733 táján mintegy 550
ezerre becsülhető az Erdélyben és az egykori Partium területén élő románok száma,
de kisebb–nagyobb csoportjaik letelepedtek a Temesi Bánságban, valamint
Arad, Szatmár és Ugocsa megyében is. 10 Ellenben a Szászvárostól Barótig terjedő
szász autonóm terület, továbbá Brassó, Medgyes, Segesvár és Beszterce vidéke
megőrizte az etnikai identitását is biztosító, a középkori Andreanumnak (1224) és
a későbbi Universitas Saxonumnak köszönhető rendi különállását. A két kiváltságlevél
a városi önállóság mellett a szász szabadparaszti állapot megmaradását
is jelentette, de nem óvta meg a Szászföldet attól, hogy a szántógazdálkodásra
alkalmatlan területekre nagy számban költözzenek román zsellérek. 11
Az Oszmán Birodalom balkáni tartományaiból érkező szerbek és bosnyákok
a Dunántúl dél–délkeleti szegletében maradtak mindaddig, amíg a tizenöt éves
háború utat nem nyitott számukra az elpusztult vagy szétszéledt lakosságú magyar
falvakba. A 17. század első harmadában Simontornyát jelölték meg a rác
bevándorlók legtávolabbi szálláshelyének. Heinrich Ottendorf német utazó ezzel
egybehangzóan magyarokkal vegyes rácokat talált 1663-ban Dunaföldvártól
Mohácsig, onnan Belgrád felé csak délszlávokat. A 17. század végi háború során
nagyobbrészt kiürítették az általuk lakott területeket, és a török elől 1690-ben
idemenekült szerbek újabb, több ezer családot jelentő hullámának is csak az egykori
rác lakta vidék egy részét sikerült birtokba vennie. 12
A természetes szaporodás, a belső vándorlás és az önkéntes beköltözés sem
hozhatta helyre a népességszámban az oszmán uralom és a háborús évek során elszenvedett
veszteségeket. A Habsburg birodalom érdeke viszont azt kívánta, hogy
az ország lakossága a monarchián túlról, elsősorban a Német–római Birodalomból
nem önkéntes jövevények tetszésére bízva, hanem célszerűen irányítva, szervezetten
gyarapodjék. Ezt kívánta előmozdítani Kollonich Lipót – hatáskörét túllépve
–, amikor 1689. augusztus 22-én, a császár augsburgi tartózkodása idején három
9 VARGA 1998, 68–69.
10 EMBER 1989, 47.
11 VARGA 1998, 71.
12 A szerbek beköltözésének alapos feldolgozása HODINKA 1935, 159–213.
�
26
�