und „mden” in chilenischen ewässern (1925–1927)
und „mden” in chilenischen ewässern (1925–1927) und „mden” in chilenischen ewässern (1925–1927)
Varga J. János gyarország és néhány nyugat–európai állam népsűrűségi mutatója között megmutatkozó számottevő különbség: míg Németalföldön 40, Itália sűrűn betelepült vidékein 100–120, gyéren lakott területein 25–40, Franciaországban 34 ember, addig Magyarországon 12 fő élt egy négyzetkilométeren. 3 Ebben a helyzetben szükségszerűen felvetődött az ország újra telepítésének ügye. Még javában zajlott a felszabadító háború, amikor 1688–1689-ben Kollonich Lipót győri püspök, volt magyar kamarai elnök irányításával elkészült a királyság közigazgatási, vallásügyi, belpolitikai, katonai és gazdasági reformterve, az „Einrichtungswerk des Königreichs Hungarn”, amelynek „Politicum” című fejezete foglalkozik a betelepítéssel. A monarchia érdeke – mondják a szerzők –, hogy valamennyi tagországa eltartsa önmagát, s arra a Magyar Királyság is alkalmassá váljék. A cél eléréséhez a modern kormányzati eszközök alkalmazása mellett „… mindenekelőtt a lakosságról, illetőleg a Királyság benépesítéséről kell döntést hozni… .” 4 A paraszti telepesek, akiket a javaslat készítői szerint „önkéntesen és szabadon kell behívni és befogadni az országba”, nem örökös jobbágyok lesznek, hanem szolgáltató rendű lakosok, azzal a szabad költözési joggal, amelyet a magyarországi törvények előírnak. A pusztán hagyott telket és tartozékait térítésmentesen és örökjogon, sőt az elidegeníthetés jogával kapják meg, mert így elkerülhető, hogy a földesúr elvegye, elcserélje újjáépített házukat, megművelt földjüket. Talpon maradásukat a magyaroknak három, a távolabbról érkező németeknek öt évre szóló adó- és robotmentességgel kívánják előmozdítani. 5 A töröktől visszafoglalt egykori szabad királyi- és mezővárosok benépesítése céljából a polgári mesterségeket, úgymint a hús- és bormérést, a gabonaőrlést, a kenyérsütést, a sörfőzést, a hal-, élőállat- és mézkereskedést, továbbá a vendéglők kezelését kizárólag a polgárság számára tartanák fenn. Ugyanis hasznukat ez ideig az Udvari Kamara tisztviselői, hadbiztosok és katonai parancsnokok monopolizálták, megfosztva a városlakókat egyik megélhetési forrásuktól. 6 Az ipart idegen kézművesek befogadásával, részükre polgárjog és céhkiváltság adományozásával, valamint manufaktúra-alapítással lendítenék fel. 7 A vallásügyi kérdésekben mindig kemény szavú Kollonich oly fontosnak tartotta az újratelepítést, hogy – megítélése szerint – be kell fogadni a nem római katolikus jövevényeket is (az elismert felekezethez tartozó evangélikusokat és re- 3 ÁGOSTON 1998, 51–58. 4 Magyar Országos Levéltár (MOL) P 1568 Baranyai hagyaték 7. cs. Korrektúra. 61. 5 Uo. 62. 6 Uo. 64–66. 7 Uo. 74–75. � 24 �
Német betelepítések Magyarországra a 17–18. században formátusokat, továbbá a megtűrtek közé sorolt görögkeleti, arianus, zwingliánus és anabaptista hívőket), holott másfél évtizede sem múlt el, hogy a pozsonyi bíróság tagjaként gályarabságra ítélte a protestáns prédikátorokat (1674). „ A különböző vallásokat […] el kell tűrni” – hangsúlyozza az emlékirat –, „mert enélkül a benépesítést csak igen hosszadalmasan, vagy egyáltalán nem lehetne elérni”. Igaz, a nem római katolikusok nyilvános vallásgyakorlatát – az 1681. évi törvényeknek megfelelően – nem engedélyezné, és katolikusokat „vegyítene” közéjük, sőt a vallási türelem is csak a falvak népére vonatkoznék, és „semmiképpen sem az erődített városokra”, ahova kizárólag katolikus németeket telepítene be. 8 Még zajlott az oszmánok elleni felszabadító háború a déli országrészben, amikor a visszavett területeken spontán betelepülési hullám indult el a kedvező körülmények hatására. A szövetséges csapatok nyomában keletkező etnikai vákuum valósággal beszippantotta a Kárpát–medence peremterületeinek relatív népességfeleslegét. Az egykori végvárvonalon túlra szorult magyar parasztokat vonzotta az Alföld síkságának és a Délkelet–Dunántúl szelíd dombjainak pihent, gazdátlan földje: lakóhelyüket szabadon változtató taksások, majorbeli cselédek és örökös jobbágyok keltek útra az elnéptelenedett vidékek felé, hogy a megsemmisült települések helyén újakat hozzanak létre, vagy az újjáépülőkhöz csatlakozzanak. S ahogyan a középső- és déli területeket körülvevő országrészekből egyre beljebb húzódtak, fokozatosan megüresedő helyükre, többnyire a volt végvárvonal széléig nyomult előre a Kárpát–medence peremvidékének nem magyar nyelvű lakossága, sok helyütt a saját hasznára fordítva az eltávozottak által korábban kialakított életkereteket. Dél–délnyugat felől szlovének és horvátok érkeztek, míg az ország viszonylag sűrűn lakott nyugati vidékéről az osztrák örökös tartományokkal szomszédos vármegyék német nyelvű lakossága a Német–római Birodalomból jött testvérnéppel gyarapodva igyekezett kelet felé. A Felföldről délre húzódó szlovákok a 17. század végéig nem törték át a középkori magyar településhatárt, legfeljebb a folyóvölgyekben kezdődött el szórványos betelepülésük. Ellenben a felszabadító háború időszakában a déli irányba kimozduló lakosság nyomában főként Nyitra, Bars, Hont és Nógrád megye területén tolták ki határukat számottevően. A Felföld etnikumai közül a német veszített legtöbbet szállásterületéből. Erősen szlovákosodtak a középkori eredetű szepesi települések: 1672-ben már csak Gölnic, Korompa, Nagyszalók, Remete, Svedlér és Szomolnok keveretlen német lakosságú. Még határozottabban érintette az asszimiláció a Rima és a Sajó között élő német szórványokat. Ott 1686-ban már csak Dobsa, Kövi, Nandrás és Rákos őrzött német bányászkisebbséget a szlovák többség közepette. Nem mente- 8 Uo. 63–64. � 25 �
- Seite 1: Minderheiten und Mehrheiten in ihre
- Seite 4 und 5: Herausgegeben von der Stiftungsprof
- Seite 6 und 7: Das Werk ist urheberrechtlich gesch
- Seite 8 und 9: III. GESCHICHTSCHREIBUNG UND ERINNE
- Seite 11 und 12: �artalomjegyzék Laudatio helyett
- Seite 13: Isabel Ströhle Lojalitás, konform
- Seite 16 und 17: Keine Laudatio Letztere Frage führ
- Seite 18 und 19: Köszöntő adványai, előadásai,
- Seite 21: � � �eutsche in �ngarn im 1
- Seite 26 und 27: Varga J. János sült a szláv bev
- Seite 28 und 29: Varga J. János segítené elő,
- Seite 30 und 31: Varga J. János írás nemzeti irá
- Seite 32 und 33: Varga J. János sem volt. A románo
- Seite 34 und 35: Varga J. János MÁRKUS 1900 = Már
- Seite 36 und 37: Gőzsy Zoltán A konszolidációban
- Seite 38 und 39: Gőzsy Zoltán A németség számá
- Seite 40 und 41: Gőzsy Zoltán miután elvette fele
- Seite 42 und 43: Gőzsy Zoltán A bábák tekinteté
- Seite 44 und 45: Gőzsy Zoltán között felmérték
- Seite 47 und 48: Einleitung �arl-�eter �rauss
- Seite 49 und 50: Einfache Leute ringer geht noch dar
- Seite 51 und 52: Einfache Leute Auf dem Schreiben fi
- Seite 53 und 54: Einfache Leute 1816 wurde Josef Fer
- Seite 55 und 56: Einfache Leute streiche erhalten ha
- Seite 57 und 58: Einfache Leute Ehegericht des Erzbi
- Seite 59 und 60: Einfache Leute „jene spreizte die
- Seite 61 und 62: Einfache Leute In der Wirkung siche
- Seite 63 und 64: Einfache Leute das Vorhandensein vo
- Seite 65 und 66: Einfache Leute Integrationsfaktor f
- Seite 67: � �� �eutsche im 19.-20.
- Seite 70 und 71: Elena Mannová onen ist eine intens
- Seite 72 und 73: Elena Mannová wesentlich an der Bi
Német betelepítések Magyarországra a 17–18. században<br />
formátusokat, továbbá a megtűrtek közé sorolt görögkeleti, arianus, zw<strong>in</strong>gliánus<br />
és anabaptista hívőket), holott másfél évtizede sem múlt el, hogy a pozsonyi bíróság<br />
tagjaként gályarabságra ítélte a protestáns prédikátorokat (1674). „ A különböző<br />
vallásokat […] el kell tűrni” – hangsúlyozza az emlékirat –, „mert enélkül<br />
a benépesítést csak igen hosszadalmasan, vagy egyáltalán nem lehetne elérni”.<br />
Igaz, a nem római katolikusok nyilvános vallásgyakorlatát – az 1681. évi törvényeknek<br />
megfelelően – nem engedélyezné, és katolikusokat „vegyítene” közéjük,<br />
sőt a vallási türelem is csak a falvak népére vonatkoznék, és „semmiképpen sem<br />
az erődített városokra”, ahova kizárólag katolikus németeket telepítene be. 8<br />
Még zajlott az oszmánok elleni felszabadító háború a déli országrészben, amikor<br />
a visszavett területeken spontán betelepülési hullám <strong>in</strong>dult el a kedvező körülmények<br />
hatására. A szövetséges csapatok nyomában keletkező etnikai vákuum<br />
valósággal beszippantotta a Kárpát–medence peremterülete<strong>in</strong>ek relatív népességfeleslegét.<br />
Az egykori végvárvonalon túlra szorult magyar parasztokat vonzotta<br />
az Alföld síkságának és a Délkelet–Dunántúl szelíd dombja<strong>in</strong>ak pihent, gazdátlan<br />
földje: lakóhelyüket szabadon változtató taksások, majorbeli cselédek és örökös<br />
jobbágyok keltek útra az elnéptelenedett vidékek felé, hogy a megsemmisült<br />
települések helyén újakat hozzanak létre, vagy az újjáépülőkhöz csatlakozzanak.<br />
S ahogyan a középső- és déli területeket körülvevő országrészekből egyre beljebb<br />
húzódtak, fokozatosan megüresedő helyükre, többnyire a volt végvárvonal széléig<br />
nyomult előre a Kárpát–medence peremvidékének nem magyar nyelvű lakossága,<br />
sok helyütt a saját hasznára fordítva az eltávozottak által korábban kialakított<br />
életkereteket. Dél–délnyugat felől szlovének és horvátok érkeztek, míg az ország<br />
viszonylag sűrűn lakott nyugati vidékéről az osztrák örökös tartományokkal<br />
szomszédos vármegyék német nyelvű lakossága a Német–római Birodalomból<br />
jött testvérnéppel gyarapodva igyekezett kelet felé. A Felföldről délre húzódó<br />
szlovákok a 17. század végéig nem törték át a középkori magyar településhatárt,<br />
legfeljebb a folyóvölgyekben kezdődött el szórványos betelepülésük. Ellenben a<br />
felszabadító háború időszakában a déli irányba kimozduló lakosság nyomában<br />
főként Nyitra, Bars, Hont és Nógrád megye területén tolták ki határukat számottevően.<br />
A Felföld etnikumai közül a német veszített legtöbbet szállásterületéből.<br />
Erősen szlovákosodtak a középkori eredetű szepesi települések: 1672-ben már<br />
csak Gölnic, Korompa, Nagyszalók, Remete, Svedlér és Szomolnok keveretlen<br />
német lakosságú. Még határozottabban ér<strong>in</strong>tette az asszimiláció a Rima és a Sajó<br />
között élő német szórványokat. Ott 1686-ban már csak Dobsa, Kövi, Nandrás és<br />
Rákos őrzött német bányászkisebbséget a szlovák többség közepette. Nem mente-<br />
8 Uo. 63–64.<br />
�<br />
25<br />
�
Change language