und „mden” in chilenischen ewässern (1925–1927)

Kovács Éva
lum mindazonáltal sajátosan végződött, hiszen újjáépítette a régi falakat Ausztria
és a „világ” között. Nem csak az osztrák politikusok, de a független média is
igyekezett elmaszatolni a történeti tényeket és félrevezetni a lakosságot, miközben
az amerikai újságok rendre hozták a kínosabbnál kínosabb dokumentumokat
Waldheimről. A Waldheim-afférnek a nemzeti szuverenitás kérdésébe való sikeres
átfordítása is hozzájárult ahhoz, hogy 1986-ban Kurt Waldheimet köztársasági
elnöknek választották. 23 Ugyanebben az évben került Jörg Haider is a Szabadságpárt
(FPÖ) élére. Ausztria tehát – nem úgy, mint az NSZK – ekkor még képtelen
volt szembenézni saját nemzetiszocialista múltjával. A Waldheim-ügy – ha a
lélektan metaforáival akarjuk leírni – ugyan belecsapott a sebbe, de csupán megismétlődött
a trauma, majd az elfojtás. Az eset következtében az osztrákok zárták
soraikat, a szélsőjobb radikalizálódott, a kritikus hangok elnémultak. Ekkoriban
Magyarországon senki sem vetette fel a magyar társadalom felelősségét a soában,
noha az antiszemitizmus és a magyar zsidóság 19. századi történetének kutatása
egyre divatosabb témává vált.
A szellem Ausztriában kiszökött a palackból: 1988-ban, az Anschluss ötvenedik
évfordulója kapcsán számos történeti és szociológiai kutatás látott napvilágot
a második világháborúról, s a médiában is állandósult a nácizmusról szóló beszéd.
Az új tudományos kutatási eredményekből, melyekről a napi sajtó is folyamatosan
tudósított, kitűnt, hogy az Anschlusst az osztrák társadalom többsége
támogatta, és a későbbi rémtettekhez legalábbis asszisztált.
A két ország emlékezet- és történelempolitikájában a különbségek mégis
1989 után váltak igazán jelentőssé. A közbeszéd nyolcvanas évekbeli átalakulása
ugyanis hatott a politikai retorikára is. 1991-ben, több mint fél évszázad késéssel
Franz Vranitzky köztársasági elnök nyíltan elismerte Ausztria felelősségét a
zsidóüldözésekben 24 – valamivel korábban, 1990 májusában, az új és demokratikus
magyar parlamentben nem sikerült elérni, hogy egy perces néma felállással
adózzanak a 2. világháború áldozatainak. A kilencvenes évek második felében
Ausztriában nagyszabású jóvátételi akció indult, mely nem csupán az osztrák
állampolgársággal rendelkező áldozatokat kívánta kárpótolni, hanem az összes,
Ausztriába hurcolt munkaszolgálatost és deportáltat szerte a világon. Az erre a
célra felállított Történészbizottság (Historikerkommission) kutatási eredményeire
támaszkodva addig soha nem látott horderejű emlékezési programok indultak.
Magyarországon 1997-ben, utolsóként került sor a zsidók kárpótlására. A jogo-
23 Az USA erre azzal válaszolt, hogy az igazságügyminisztérium Waldheim nevét feltette az ún.
„watch list”-re, s 1987-től Waldheim nem léphetett be az Amerikai Egyesült Államokba.
24 Hozzá kell rögtön tennünk, az osztrák társadalom nem támogatta osztatlanul az új koncepciót.
Vö.: WODAK 1990.
�
238
�