und „mden” in chilenischen ewässern (1925–1927)

Torzképek, sztereotípiák és azok revíziója
ítélte el. S elítélte mindennek támogatóját, a közös uralkodót, a Habsburg királyt.
Elítélte, mert úgy látta: idegenként idegeneknek – zsidóknak és németeknek –
adott kedvezményeket, s ezzel romlásba döntötte az addig kiváltságos magyar
nemességet. Ezért maradt fenn, sőt, erősödött föl e körökben a nemzeti függetlenségi
hagyomány, s a nemzeti függetlenséget biztosító 1848-as törvényekhez való
visszatérés igénye.
Ehhez kapcsolódva alakult ki a közjogi historizálás, melyhez érveket a múltból
sorakoztattak: a nemesség idealizált középkori szerepének, a korabeli magyar
állam nyugatinál fejlettebb voltának hangoztatásával, a 17–18. századi Habsburg-(német-)ellenes
függetlenségi harcok felmagasztalásával. Ezekre épültek a
századforduló táján azok a – szintén romantizáló – történeti érvek, amelyekkel
részben az egyre erősödő magyarosító nemzetiségpolitikát igyekeztek igazolni,
s azt a törekvést, hogy Magyarország váljék a közös monarchia vezető erejévé. E
gondolatrendszer néhány évtizeddel későbbi követőinek nézeteiben vált főként a
17–18. században betelepült, betelepített németség a császári udvar eszközévé Magyarország
rekatolizálásában és „germanizálásában”, melynek célja – szerintük –
nem a hiányzó munkaerő pótlása, az elpusztásodott területek művelésbe vonása
volt, hanem a függetlenség megteremtését célzó nemzeti ellenállás megtörése.
Innen jutunk majd el oda, hogy a két világháború között a magyar faji sajátosságokat
őrző nemesség felfrissítését a parasztságtól váró Szabó Dezső és
a magyar szegényparasztság felemelését szorgalmazó ún. népi írók nemcsak
az érintetlenül maradt nagybirtoktól, a „mezőgazdákon meggazdagodó” zsidó
városi polgártól (bankártól, kereskedőtől, gyárostól, ügyvédtől stb.) féltették és
óvták a magyar parasztot, hanem a magyarországi falvak gazdaságilag erősebb,
vagyonosabb német parasztságától is. Utóbbi sikereinek forrását nem racionálisabb
gazdálkodásában, az eltérő szokásjogban és öröklési rendben stb. látták és
láttatták, hanem a letelepítetteknek adott kedvezményekben, illetve kedvezőbb
jogi helyzetükben. Azaz nem gazdasági, mentális elemekben, hanem magyarellenes
politikai szándékokban. A magyar paraszti lakosság egy része pedig inkább
irigyelte, mint követte a sikeresebb szomszédos „idegent”. Ezek a gazdaság- és
társadalomtörténeti momentumok, s még inkább azok racionális elemzésének
hiánya is szerepet játszott a politikai természetű előítéletek kialakulásában, s
azoknak a történeti munkákba történő beépülésében.
Mindezt csak erősítették azok az aggodalmak, melyeket újabb jelenségek
váltottak ki a magyar politikai és kulturális elit egy részéből. Mindenekelőtt a
magyarországi németségnek ama lépéseire kell gondolnunk, melyeket – a 19.
század második felétől – tett nemzeti identitásának megőrzése érdekében, s különösen
arra a támogatásra, melyet főként a két világháború között kért és kapott
�
223
�