und „mden” in chilenischen ewässern (1925–1927)

A magyarországi németek beilleszkedése Németország szovjet zónájába
ki. Az új tulajdonosok sokszor lebontották a présházakat, istállókat és egyéb gazdasági
épületeket. Az ilyen utazások alkalmával az egykori kitelepítettek megállapították
– a hatvanas években már német állampolgárként –, hogy a politikai,
gazdasági és társadalmi viszonyok és az emberi kapcsolatok már nem olyanok,
mint emlékezetükben, megnyugodtak és a visszatelepülési vágy alábbhagyott,
illetve eltűnt. 87
Az új hazához és lakosaihoz fűződő viszony
A helyiek a kitelepítettek megérkezésekor bizalmatlanok és ellenségesek voltak:
„Nekünk sincs mit enni, és még ők is idejönnek.” 88 Először nem akartak és nem
is tudtak segíteni. De az elűzöttek és a német lakosok közötti kapcsolat az évek
folyamán ismeretséggé, sőt barátsággá fejlődött. Az emberek folyamatosan találkoztak
a munkahelyen, az utcán és a templomban is. A német lakosok rövid idő
után spontán módon is segítettek az elűzötteknek. Észrevették, hogy az elűzöttek
nem felesleges dolgokat igényeltek, hanem olyan tárgyakat és ruhadarabokat,
amelyek a mindennapi élethez szükségesek. Az elűzöttek bebizonyították, hogy
nem lusták és nem mindent az államtól várnak, hanem szorgalmas és kitartó
munkával rövid időn belül új életet kezdtek. A kitelepítettek igyekeztek új
otthont teremteni, ezért állami hitelekkel és a rokonok-ismerősök segítségével
lakást vásároltak vagy saját házat építettek. Ez is egy szempont volt, hogy már
nem tervezték a hazautazást, és készek voltak, hogy Németországban gyökeret
eresszenek. Tekintélyük és elfogadottságuk egyre nőtt. 89 De az irigység is megfigyelhető
volt: „Hogyhogy? Semmit sem hoztak magukkal, és most több van nekik,
mint nekünk.” 90
A házasságkötések is a beilleszkedés fokmérői. Azok a fiatalok, akik a kitelepítés
idején voltak húszévesek, csak maguk között, azaz ugyanabból a faluból
vagy a környékről, az országból származó vagy szintén kitelepített fiatallal
házasodtak. 91 A következő generációnál már a vegyes házasság volt jellemző.
A vegyes házasságok segítettek a beilleszkedésben is.
Összefoglalás
Vizsgálatunk az 1950-es évek közepéig tart. 1952 után már nem vezettek az
elűzöttekről külön statisztikát, integrációjukat befejezettnek tekintették. 1956
87 B. A. szóbeli közlése.
88 „Wir haben selbst nichts zu essen, und sie kommen auch noch hierher” – Interjú J. H.-vel.
89 Uo.
90 Uo.
91 Uo.
�
177
�